Kritikus pont - Hopp / Hop /

Hop, Hopp, Hoff, Kopp, Pfff… Bámulatos, hogy egyes embereknek még van bátorságuk, ilyen förmedvényt vászonra vinni. Bele se merek gondolni egy esetleges folytatásba, de egyet ígérhetek, amennyiben lesz, úgy kimarad az értékelések közül. Többször gondolkodóba estem a film első tíz percében, hogy nem lesz az-az Isten, hogy én ezt végig fogom nézni, de adózunk a szakmának annyival, hogy minden filmnek adunk egy esélyt.
A lehetőséggel azonban csúnyán visszaéltek. Emlékszem egy ugyancsak semmitmondó télapós filmre, amit Tim Allen alakított… talán egy síkon mozogna a két alkotás, ha nem egy akkora butaság állna a középpontban, mint a húsvéti nyúl. Egy 5 éves gyerek már rendelkezik annyi IQ hányadossal, hogy kineveti azt, aki azt mondja neki, hogy a nyúl tojást vagy esetleg görögdinnyés drazsékat tojik. De ekkora böszmeségre nem is számítottam. Ha már lekoppintották a Télapu filmet elejétől a végéig, legalább valamivel kiegészíthették volna. Semmi. Elütjük a nyulat, aki nem akarja továbbvinni a hagyományt, mert ő inkább dobolna, mint tojást festene. A „kamu”balesetet okozó Fred (James Marsden) kénytelen lesz megbarátkozni elütött áldozatával, Husival, aki a Húsvéti Szigetekről szökött meg, hogy új életet kezdjen. Együtt pedig számtalan kalandba és humoros sztoriba keveredik…a nagy túrót! Unalmasan esnek-kelnek és próbálják elfogadni egymást. David Hasselhoff, saját magát alakítja eme kritikán aluli mesében, de olyannyira rosszul, hogy felmerül bennünk a kérdés, vajon miért kaphatta meg a Knight Rider és a Baywatch főszerepét? Husi dobolni-, Fred meg húsvéti nyuszi szeretne lenni… Szóval nyugodtan verhetjük a fejünket az előttünk ülő hátába (amit ő nem fog díjazni) mozi közben és után, amiért egyáltalán megfordult a fejünkben, hogy megnézzük ezt a borzalmat.
A szörnyű jelzőt nem kell tovább fokozni. Srácok és kedves Hollywood, ez még viccnek is rossz volt. Ezt elku***tátok, nem kicsit, hanem nagyon! Nem kérünk ilyen filmekből és lesztek szívesek kárpótolni olyan mozikkal, amit legalább egy kicsit elhiszünk és/vagy nevetünk rajta. Tombol bennem az ideg és nagyon jól esne most valami, egészen más dolog, amit valaki az utcán, valaki az otthonában kap meg. Drágám! Hazajöttem!

Ajánljuk-e a filmet – Nem (senkinek a földön)
(színes, magyarul beszélő, amerikai „vígjáték” –omg, wtf ???, 101 perc, 2011 (KN) )

Nézői szemmel - Rio ( Rio )

Azúr, a boldogság kék madara, aki bár repülni nem tud, de hamar beférkőzik a gyermeknézők szívébe. Bár a film elején Azúrt kiszakítják élőhelyéről a gonosz madárcsempészek, de egy szerencse folytán, az akkor még kislány, Lindához kerül. Az évek folyamán összebarátkoznak és napjainkban már elszakíthatatlan kötelék fonódik köztük.
Azúr a hím papagáj Minnesotában éli szürke, ám boldog hétköznapjait, amikor váratlanul egy idegen toppan be Linda könyvesboltjába. Miután megtudják, hogy a kék arapapagájt a kihalás fenyegeti, döntéshelyzetbe kerülnek. Tulio jövetele célja, hogy megmentse a kék arákat a kihalástól, ugyanis él Rioban egy nőstény kék arapapagáj. Minden szép és jó, de ehhez Brazíliába kell utazniuk, hogy természetes élőhelyükön történjen meg a párzás. Rio de Janeiro szép, főleg karneváli hangulatban. Amolyan turisztikai magazinnak is felfoghatjuk a látottakat. Gyönyörűen kidolgozott animációs környezet, lebilincselő tájak, szerethető mellékszereplők és mindenre elszánt madárcsempészek töltik ki ezt a másfél órát. Hőseink belevágnak az ismeretlen környezetbe, amiben természetesen visszatükröződik Brazília szegény sorsú gyermekei is, akik némi pénzért ellopnak bármit, ami mozdítható. Mivel a kék arapapagáj nagy értékes főleg, hogy két utolsó fennmaradt példányáról van szó, így adott, hogy mindenáron meg kell őket szerezni. A madárcsempészek nem is haboznak, hamarosan megkaparintják Azúrt és nősténytársát, Csilit. A fogságban élő madaraknak egyetlen céljuk maradt, mielőbb megszökni és visszakerülni gazdájukhoz, valamint természetes élőhelyükhöz. Ez azonban nem olyan egyszerű, pláne akkor, ha a bamba csempészeket egy jól képzett vészmadár segíti, Nigel a fehér kakadu. Elkezdődik a végeláthatatlan menekülés cseberből-vederbe. A mese alatt a 6-10 éves lurkók remekül fognak szórakozni, mert rengetek szín és zene fogja tarkítani az amúgy is látványos mozit. A teljes siker azonban akkor lesz érezhető, ha jobb kézben kóla, bal kézben kukorica fogja lekötni az animáció üresjáratait. Mert bizony vannak, sajnos. Azonban a jóféle poénok és pergőcsőrű társak hamar feledtetik velünk a megfáradt perceket.
Összességében azt kapjuk, amit várunk. A gyermekek széles mosollyal és olykor wc-re kijárkálással fogják élvezni a Riói kalandot. Kellemesen hosszú a mese, szóval nem kell aggódni, hogy soha nem lesz vége. A felnőttek közben a filmfüzetből kileshetik, mire szeretnének jönni legközelebb, ha éppen nem a gyerekek által kilötyögtetett kólát törölgetik a ruhájukról.

Ajánljuk-e a mesét? – Igen (Gyermekeknek mindenképpen)
(színes, magyarul beszélő, brazil-kanadai-amerikai animációs vígjáték, 96 perc, 2011 (KN) )

Boncasztalon a - Féktelen Harag - / Drive Angry 3D /

Pokolian jól sikerült Nicolas Cage legújabb szereplése. Nem meglepő a dolog, bár gyanítható volt, hogy a sorozatos sikerek most sem hagynak alább. Szerettem volna 3D-ben is megnézni a filmet, de sajnos így utólag nem állt módomban. Ami szemet szúrt a képsorok közben, hogy nem kell félni Schwarzenegger kiöregedésétől, simán pótolható a Terminátor. Egyből két szereplővel is. Ugyanis A Féktelen Harag két főhőse, a már említett Cage és a tökéletes szerepet alakító könyvelő, William Fichtner is nyugodtan pályázhatna a pusztító megtestesítésére.
Nemcsak, hogy kiváló maga a film, de egyenesen élvezetes is végigülni. Mondom ezt, sokéves akcióelemzés után. Nem kellenek fennhéjázott érzelmek, vagy átláthatatlan filozófiai körmondatok, teljesen feleslegesek. Kell egy pörgős és érthető cselekménysor, valamint két remek főhős, akik teszik a dolgukat. Egyből a közepébe vágunk a film elején. Nem kellenek éves vissza, vagy előretekintések, csak bumm, nesze elkezdtük. Ezzel sincs baj, mert Milton (Nicolas Cage) jön, lát és cselekszik. Keresi egyetlen életben maradt unokáját, miután lányát egy szektacsoport kegyetlen módon megölni és a gyermek elrabolja, hogy teliholdnál feláldozva beteljesíthesse küldetését: a pokol földrehozatalát. Miltonnak erre mindössze 3 napja maradt. A történet ezen része, akár sablonosnak is mondható. Ez még nem igazolja a film érdekességét, az azonban vesz némi elégtételt, hogy Milton a pokolból szökik meg, mint egy börtönből, magával hozva azt a fegyvert, ami képes, a túlvilági lények megölésére. De főhősünk nem csak az idővel fut versenyt, hanem egy zsoldossal is, a könyvelővel (William Fichtner), akit maga a Sátán küld a szökött fegyencért. Milton két tűz köré kerül. A bajban pedig, ahogy az lenni szokott, valamilyen úton-módon segítői akadnak az elszánt hősnek. Egyik segítője, a gyönyörű ex-pincérnő, Piper (Amber Heard). Piper saját akaratán kívül kerül a középpontba, mikor barátja megcsalja és kettejük közötti konfliktus, egészen tettlegességig fajul. Ekkor lép közbe Milton és mivel kocsija nincs, a cél messze, kénytelen a lány kocsijával elérni a végső állomást. A bonyodalmi résznél nem keverednek az érzelmek Piperrel. Nem is tudom, mikor láttam utoljára olyan akciófilmet, ahol a főhős nem vágta gerincre bájos segítőjét. Végre megtört a Van Damme éra. Az is előnye a filmnek, hogy nem finomkodik az eszközökkel, ha valakit el kell tenni láb alól. Nyers és mocskos, kegyetlen és érezhető, repkednek a golyók, repednek a csontok. Végre belelátunk, hogy ha bizony valakit eltalál egy golyó, az meg is érzi, nem csak elrepül, mint a Robotzsaruban. Milton kaszabol mindenkit, ahogy anno a Terminátor is tette. Itt nincs eltunyulás meg megesett szív a földön vánszorgó szektásokon. Az, hogy a film hemzseg a poénoktól az nem túlzás, remek csattanók is nagyszámban előfordulnak. Jól összerakott és szerkesztett versenyfutás, ahol még a legszívtelenebb könyvelő is hoz némi jókedvet és együttérzést a vászonra. Természetesen Jonah King (Billy Burke) szektafőnök is megkapja a magáét (Ő ölte meg Milton lányát). A film végén, Milton végre beváltja korábban tett ígéretét és megissza a megérdemelt sörét. Odafigyeltek mindenre, nem akartak beleszaladni egy jó sztori-rossz film párosításba és ennek eredménye ez a kőkemény hentelés.
Teljesen elégedett vagyok a látottakkal és továbbra is sajnálom, hogy lemaradtam a 3D élményről. Végre egy olyan film, ami nem csak azért lett 3D-s, mert most az a módi, hanem mert látványos és humoros, olykor kőkemény és hatalmas csattanókat is felvonultat. A film megtekintését ajánlom a korhatárt betöltött nézőknek teljes mértékben. Ha kell egy kis izgalom, ha kell egy kis szórakozás, ha kell egy kis hentelés és fröcsögős kaszabolás, ha már unod a semmitmondó, unalmas lövöldözéseket, akkor kell egy kis Féktelen Harag…

Szubjektív értékelés: - 9/10 -
(színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 104 perc, 2011 (18) )

Kritikus pont - Csak Szexre Kellesz / No Strings Attached /

Az Owen Wilson szindróma. Ha nem vagyunk elég sármosak és humorosak, még nem biztos, hogy minden veszve van. Elég hozzá, ha már szerepeltünk „C” kategóriás reality showban és egy jó néhány semmitmondó, „címükre sem emlékszem” vígjátékban. A biography, ezzel a filmmel is csak gyarapodik, semmilyen lényeges változást nem hoz, de még sem tűnünk el a süllyesztőben. Bámulatos!
Nem feltétlenül kell moziba mennünk ahhoz, hogy elrontsunk az esténket, ehhez hasonló filmekkel. Van egy másik megoldás is. Próbáljunk egyedül beilleszkedni egy önfeledten bulizó társaságba. Az adott közeg tudomást sem szerez rólunk, de mi mégis, partyarcként rányomulunk minden ellenkező neműre. Először, csak néhány szemöldökráncolással találkozunk, de a folyamatos kudarcok, már ellenszenvet váltanak ki bennük. Ez a film is valami ilyesmi. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy jól ismerjük a Dj-t, így pár kuncsorgott számot lejátszanak nekünk. Kezdjük a buli elejével: Az olyan film, ami kapásból úgy kezdődik, hogy X évvel korábban, vagy később, már nem jó ómennek számít. Nem baj, elfér. Tizenöt évvel korábban is ugyanolyan bamba Adam Kurtzman (Ashton Kutcher), mint 5 év meg 1 év meg 6 héttel később. Ugyanis az efféle szerelmi sztorikban, nincs időnk kivárni a szerelmi szálak kibontakozását, mert folyton akció van. Amúgy meg, unalmas is lenne folyton az emózásokat nézni. Nyálas blama. A kiválasztott, Emma Franklin (Natalie Portman) életében minden tragikus, vagy boldog esemény hülyeségnek számít. A hivatásának él és nem akar komoly kapcsolatot senkivel. Azonban, Adam és Emma nagyon régi barátok, akik folyton egymásba botlanak. Micsoda véletlenek vannak, egyszerűen hihetetlen. Ezt az etetést a néző csak akkor képes elfogadni, ha még nem ette és itta magát degeszre, mozis menüvel. Nem csak hogy kettőjük szerelmi kálváriáját végig kell szenvednünk, de még az időközben felszínre kerülő borzalmas mellékszálakat is. A Fekete Hattyú elmetörése ebben a filmben is jelen van, az Oscar-díjas Portman kisasszonynál. Végül is, ha már egyszer meg van a szobrocska, teljesen mindegy, hogy miben vállalunk szerepet. A mozifilm gerincét az érzelmek nélküli, bárhol és bármikor sex adja. Azt hiszem, sok férfi, ebben a szerepkörben érezné igazán otthonosan magát. Adam viszont a kezdeti lelkesedését maga mögött hagyva, beleszeret Emmába. Ez viszont, a semmilyen kapcsolatuk végét jelenti. Főhőseink bizonytalan érzéseit, a már jól ismert lakótársak és/vagy kollégák igyekeznek istápolni. A kudarc és az eltávolodás azonban elkerülhetetlen lesz, de mi nézők, körmünket lerágva, tudat alatt hiszünk még abban, hogy ez a valami, szerelemben fog végződni. Bár nem olvastam előre a film forgatókönyvét, mégis, mintha kívülről tudtam volna az eseményeket, a reakciókat és a végkifejletet. Sajnos már réges-régen elhagytuk a film mértani közepét, de még mindig nem láttam és halottam egyetlen poént sem. Nem vagyok már tini kamaszlány, aki titkon mindig hisz abban, hogy egyszer csak megérkezik a szőke herceg, fehér lovon. Cudar valóság ez kérem szépen, ez a film nem is vígjáték, hanem valami romantikus tengerparti séta. Megértem, hogy kellenek az elismert, vagy népszerű alakok, mert miért másért nézné meg ezt a filmet bárki is…? Most mondja azt valaki, hogy nincs igazam!
Ahogy a film, úgy a buli is véget ért. Eleje volt, de közepe és vége nem. Vártam volna még zárásképpen egy csattanót, de ezt elintézték egy mondattal. Hát egyék is meg! Ha volna rá mód és lehetőség, megállítanám azt az öltönyös férfit a plázában. Úgy rémlik, hogy láttam nála valami ezüstszínű, piros fényű tudattörlő kütyüt. Héé! K. ügynök, egy pillanatra! Persze, amikor igazán fontos lenne a dolog, meg sem hallják…

Ajánljuk-e a filmet? – Nem
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 108 perc, 2011 (16) )

Nézői szemmel - Gagyi Mami - Mint két tojás (Big Mommas: Like Father, Like Son)

Gagyi a köbön. Nem csak a cím, az egész sztori, a megvalósítás is lagymatag és öreges. Mami elfáradt, ahogy az egész FBI körítés. Nevetséges maga a nyomozás és az, hogy a film egészében csak egy ügynök látható. Persze a végkifejletnél már beöltöztettek 30 kommandóst és FBI munkatársat, amikor semmi értelme a dolognak, mert Turner (Martin Lawrence) nevelt fiával Trent-el, (Brandon T. Jackson) már réges-rég megoldotta a problémát. De nézzük a másik oldalt, mert ugye vannak rosszfiúk is a filmben. Méghozzá három, mindenre elszánt orosz akcentussal kommunikáló, galád, gyilkos. Na persze, ezt is csak azért hisszük el, mert a film elején lelőnek egy béna informátort (hátulról).
Az első Gagyi Mami effektus még elfogadható volt. Mamis poénok és persze a kéjenc öreg feketék, akik állandóan be akartak nyúlni a kitömött otthonka alá. Ez most is megmaradt, vagy inkább lemásolták ugyanazt, mert semmi ötlet nem volt kéznél, amivel esetleg innovatív megoldást tudtak volna teremteni. Lehet nem is akartak, csak biztonsági másolatként tolni még egy részt. Abszolút felesleges, semmitmondó és nem csak szerintem, hanem azok szerint is, akikkel együtt néztem a filmet. Több volt a szöveg a nézőtéren, mint a vásznon. Mert ugye, ha a mozi nem köti le az érdeklődésünket, önmagunknak kell. Még azt is meg merem reckíroztatni, hogy a nézők ütősebb poénokat és vicceket mondtak, mint Malcolm Turner szuperügynökék. Az meg végképp kivágja a biztosítékot, hogy egész végig egy Pen drive-ot kergetünk, amelynek tartalmát senki sem látta – csak szó volt róla -. Annyi azonban elhangzik, hogy bizonyítékok vannak rajta (hú, de izgi). Ez annyira borzolja az idegeket, mint amikor Steven Seagal egy floppy lemezzel kergetőzik száguldó vonatokon, mert azon a világot megmentő adatok vannak. Régen lemez, manapság Pen drive. Ha viszont gagyi a film, tegyünk bele egy lányiskolát, mert a fiatal szexis csirkék, majd emelnek a nézettségen. Csak nem ebben a filmben! Az anorexiás balettos, a folyton sírós, összetört szívű ázsiai, de még az afro zeneszerző sem a jól megszokott bombázó, aki legalább a férfi tekinteteket vonzaná. A kéjenc biztonsági őr sem hoz semmi újat, vagy legalább olyasmit, amit nem láthattunk az első két részben. Ezáltal ott van, de csak a műsoridőt tölti ki, igazából jelentéktelen akármicsoda. Itt a drive, hol a drive? Összevissza szaladgál mindenki, aztán a végén kiderül, hogy kinél is van. Ezután elkezdődik a cicázás, mert megérkeznek a rosszfiúk. „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Gondolom, mindenki tudja, kitől van ez a híres idézet? Egy Rodolfói fordulattal minden megoldódik és sikerként könyvelhetjük el: Végre, túl vagyunk a filmen!
Nem szabad csapdába esni és végleg hagyni kellene ezt a szériát pihenni. Mondjuk úgy örökre. Martin sem fog soha kiszabadulni a zsarus szerepkörből és ha éppen nem gagyi lovagot, akkor gagyi mamit, vagy valami más gagyiságot sóznak rá. Szeretjük mi, de valahogy mindig csak egy újabb és nem folytatásos filmben. Jó nézni, jókat lehet kacagni rajta, ha mindig más szerepkörben tud érvényesülni. Nekem 8, végül is az okosok döntik el, csak végre csinálnának valamit, hogy ez a Bad Boy, Újra a pályán legyen.

Ajánljuk-e a filmet? – Nem
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 107 perc, 2011 (12) )

Boncasztalon - Maci Laci - / Yogi Bear /

Itt a vég, Maci Laci is a mozikba került. Erősen protekció gyanús a dolog, mert hát valljuk meg, nem egy erős alkotás. Korhatárra tekintet nélkül megtekinthető besorolást kapott, de ez ellen én tiltakoznék. Már csak azért is, mert ezt az animációs borzalmat józanul ki sem lehet bírni. Alkoholt viszont csak 18 éven felül lehet vásárolni, így a minimum korhatár ennél a filmnél, tizennyolc év. De ki lesz az, aki ennyi idősen még képes röhögni azon, ha egy beszélő medve „pikenik” kosarakat lopkod?
Fantasztikus sztorira épül az egész, filmnek koránt sem jellemezhető anyag, mely a talajba kerülve, annak termékenységét növeli (magyarul, trágya). A Jellystone Parkot a bezárás fenyegeti, mert az önző és galád polgármester elherdálja a város pénzét. Mivel nincs pénz, muszáj valahonnan szerezni és a veszteségesen üzemeltetett helyeket be kell zárni. Mivel a Jellystone Park veszteséges negyedévet zárt (már sokadik éve), sajnos eléri a végzet. Ha már eladtunk mindent, ami a városban van, kénytelenek leszünk átminősíteni a nemzetvédelmi területeket mezőgazdasági célokra. Nesze neked fakivágás! A rengeteg hasznot pedig a közelgő választásra és a választók lekenyerezésére lehet fordítani. Csakhogy, a város rosszfiúi nem számoltak Maci Lacival. Na most, az senkinek nem tűnt fel, hogy egy beszélő medvéről van szó? Könyörgöm!? Egy beszélő mackó mennyire lenne népszerű? Azt hiszem már arra is képesek vagyunk elkölteni pár ezrest, hogy egy napon fekvő, unott medvéd láthassuk egy állatkertben, nemhogy egy beszélőt. De nem csak hogy beszél, hanem embert megszégyenítő módon eszkábál repülőt, képes vízisíelni és ötletes pikenik kosárlopó szerkezeteket gyártani. Bár rohanó világunkban lehet, hogy ez már réges-rég megszokott, vagy csak nézzünk minden kedves mozilátogatót egyszerűen lükének. Egyedül persze mackó sem lenne képes megmenteni egy egész parkot. Segít neki Smith vadőr (Tom Cavanagh), a vadőr időközben megtérült segédje Jones (leendő) vadőr (T.J. Miller), valamint egy bájos természetimádó, természetfilm készítő hölgy, Rachel (Anna Faris) és persze a kimaradhatatlan örök barát, Bubu. Ezzel a felállással azt hiszem, nincs olyan hadsereg, ami felvehetné a harcot. Káprázatos mentőakció terve bontakozik ki, melynek a megvalósítása erős párhuzamot képez a kengyelfutó gyalogkakukkból jól ismert prérifarkaséval. BiiiBííípppp!! Lényegi dolog persze, hogyha sikerül egy olyan állatot találni a nemzeti park területén, amit a kihalás fenyeget, akkor visszaminősíthető lesz természetvédelmi területnek a Jellystone Park. Na ná, hogy találunk is egyet, mégpedig egy olyan teknőst, ami a film elejétől a szemünk előtt volt. De ki tudta volna megmondani már a film első perceiben, hogy ez egy nagyon ritka, békaszájú teknőc? A polgármester is tudomást szerez róla, majd el akarja tüntetni a parkból, ami persze nem sikerül neki és saját magát lebuktatva kiderül, hogy esze ágában sincs a nemzeti parkot megtartani, csak a választókat és magát akarja kitömni pénzzel, hogy ezzel nyerhessen a választáson. Fúj, de alattomos és undorító dolog ez!
Nekem Maci Laci nem adott semmi újat azzal, hogy a moziba került. Már 1960-tól ugyanaz a cél vezérli, a pikenik kosár. Lopkodja a kosarakat halomszámra, veszi el a pihenni vágyók és 5-6 éves kislányok, kisfiúk elől a gondosan csomagolt ennivalókat, meg olyan tortákat és pitéket, amiket csak egy szakácskönyvben láthatunk (mert ugye az elkészült torta sose úgy néz ki, mint a képen). Ha egy barnamedve ennyi édességet zabál már 50 éve, - azt leszámítva, hogy átlagosan 30-35 évig élnek – már régen kimúlt volna. A végére már csak egy dolog tart lázban: Tényleg nem tűnt fel senkinek a filmben, vagy a nézőtéren, hogy ez a medve BESZÉL!?!

Szubjektív értékelés: - 5/10 -
(színes, magyarul beszélő, amerikai-új-zélandi animációs film, 83 perc, 2010 (KN) )

Kritikus pont - Sorsügynökség / The Adjustment Bureau /

Munkavégzésből elégtelen. Kezdhetném ilyen frappánsan is a Sorsügynökség című film bevezetését. Jobban belegondolva, miért is ne tehetném, hiszen összevisszaságok egy útvesztőben, ami leginkább jellemzi ezt az alkotást. A vetítés után két dolog fogalmazódott meg bennem. Most egy hihetetlenül érthető és nyomon követhető sztorit látunk, vagy egy olyan blamát, ami akkor szokott előferdülni, ha egy könyvadaptációról van szó. Mindkét gondolatmenet igazából ráhúzható erre a filmre. Csak azon kell töprengni, hogy vajon melyik a hihetőbb.
Van egy szervezet, ami kordában tartja az emberiséget. Vannak tervek, amelyek lehetőséget adnak, vagyis kínálnak, hogy valamit véghez tudjunk vinni az életben. Vannak a sorsügynökök, akik lelkiismeretes juhászokként terelgetnek minket. Persze, ha el nem rontják. Na de, kérem szépen! Ők is csak emberek, még ha tovább is élnek, mint mi. Ebből adódik, hogy ők is hibáznak, csakhogy azok a hibák végzetesek lehetnek. Amit sajnálok a filmben, hogy Matt Damon sosem fog kinőni tini-korszakából és bár látszik már rajta, hogy nem mai születés, valahogy mindig ráhúzzák ezt a Good Will Hunting-os „szeressük a kis bambát” jelmezt. Sőt, balhézzon is, mert akkor kicsit macsósabb a jófiú! Elég volt! Vagy tudjátok mit? Igazatok van, még egy filmet elbír! Köszönjük – hiányzott… De térjünk vissza az előző gondolatmenetelhez: Ha viszont hibáznak a sorsügynökök, akkor jön Thompson (Terence Stamp). Minden filmben ezt kell látnom? Nem baj, hogy egy század, vagy egy ezred, nem bír kihozni pár túszt Vietnámból. Semmi gond, erre csak egy ember képes. Hívjátok ide John Rambo-t! Nincs más lehetőség, Thompson ügynök beindul és feléget maga körül mindent, kevés túlzással. Ahogy viszont Rambo, úgy a legnagyobb ügynök is öregszik és a megállíthatatlan David Norris (Matt Damon) saját kezébe veszi sorsát. Mindenkit kicselez és jön a végeláthatatlan ajtónyitogatás. Ebben partnere lesz a bájos, férfiszíveket megdobogtató gyönyörűség, Elise Sellas (Emily Blunt) és egy korábbi „ellenség” Harry (Anthony Mackie), akiről kiderül, hogy valójában vajszívű és segítőkész. Ezt a triót körbefonja egy „küzdj meg a saját szabad akaratodért” kampány és kezdetét veszi a sikítás meg a rohanás (mint egy ismert dinoszauruszos filmben). Nem mindennapi film az biztos. Viszont a megvalósítások eléggé közhelyesek és kiszámíthatóak. Parányi izgalom sincs a filmben, esetleg egy 90 éves számára. Az, hogy miért kapott a film thriller besorolást a mai napig nem tudom, nem is értem… meg úgy mostanra már nem is érdekel.
A könyvet, Philip K. Dick – Sorsügynökség nem olvastam, de ezek után szerintem nem is fogom. Pedig nagyon jó íróról van szó, csak néhány alkotása: Különvélemény, Total Recall – Az Emlékmás, A Felejtés Bére. Hogy most itt Steven Spielberg, Arnold Schwarzenegger, John Woo vagy esetleg Ben Affleck hiányzott őszintén megmondom, nem tudom. Azt viszont igen, muszáj mindenkinek megnézni a filmet ahhoz, hogy saját maga tudja eldönteni: Egy meglehetősen sajátos gondolatvilágot látunk, vagy egy újabb rosszul sikerült könyvadaptációt. Egy biztos, mindenkit saját akarata vezérelje a mozikba és kerüljétek a kalapos embereket.

Ajánljuk-e a filmet? – Igen
(színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 106 perc, 2010 (12) )

Nézői szemmel - Thor (Thor)

„ Thor a skandináv-germán mitológiában a mennydörgés, a vihar és a termékenység istene.” Thor egy kitalált szereplő, azgardi isten és szuperhős, a Marvel Comics képregényeiben. A fiktív szereplő a germán mitológia azonos nevű istenén alapul.
Thor, mint film, egy semmitmondó, unalmas, látványos bohóckodás, mely arra sem méltó, hogy az ember végignézze. Pláne azért sem, mert akkor kénytelen lesz végigülni a folytatást. Már pedig lesz folytatása! Sajnos!
Már, akkor jókat kacagtam, amikor csak a film tartalmáról olvastam. Főhősünket száműzi Odin, Azgard Isteneinek királya (Sir Anthony Hopkins), aki mellesleg az apja. A száműzetés célja, hogy a hirtelen haragú, gőgös Thor-ból (Chris Hemsworth) egy céltudatos, megfontolt, Azgard trónjához méltó király váljon. Hova a legjobb száműzni bárkit is, aki egy mitológiai kitaláció? Na ná, hogy a Földre! Bumm, bele egy kisvárosi életbe, a sivatag mellé (New Mexico). Ahogy az lenni szokott, bekerül a képbe egy csinos, elbűvölő nő (inkább lány) Jane Foster (Natalie Portman), aki mellesleg asztrológiával és fizikával (tudós, természettudós) foglalatoskodik és a tanulmányaihoz, kutatásaihoz keresgél bizonyítékokon alapuló természeti jelenségeket. A mitológia szocializációja a Földön először nehézkesen indul, frenetikusnak koránt sem nevezhető, poénosnak kicsit sem jellemezhető képsorokkal. A legnagyobb kihívást Thor számára mégis az okozza, hogyan tudja majd visszaszerezni fegyverét, melytől apja megfosztotta és amiben főhősünk ereje lakozik. Az elkövetkező több mint egy óra filmidőt átugorva (amúgy sem lényeges), elérkezünk a bonyodalmi részhez. Kiderül, hogy öccse Loki (Tom Hiddleston), - aki nem debreceni – a háttérben cselszövéssel megkaparintotta Odin trónját, valamint elküldi a pusztítót a Földre, hogy végezzen fivérével (aki mellesleg nem is áll rokoni kapcsolatba az örökbefogadott jotumheini Lokival). Ez viszont koránt sem elég, hiszen egy tripla-dupla csavarral Loki megöletné a haldokló Odint, Jotumhein uralkodójával, akit végül Loki fog megölni, ezzel azt a látszatot keltve, hogy megvédte Azgard királyát. Ám ezt az alattomos dolgot, a közben újult erővel, száműzetéséből visszaérkezett Thor átlátja. Az eddig erejétől megfosztott fivérnek sikerül visszaszereznie (bátor segítőivel egyetemben) a Mjolnir-t (vaskalapács), így elkezdődhet az intergalaktikus összecsapás. Amint átrágtuk magunkat ezen a szappanoperán, sor kerül a végső megmérettetésre, melynek a fagyos világ eshet áldozatul, ha Loki nyer.
Jobbnak láttam, ha nem írom le a végkifejletet, hagyva némi izgalmat a leendő filmnézőnek. Akik viszont nem szeretnék átélni ezt a borzalmat, elmondom – addig a többiek ne figyeljenek ide egy kicsit – Thor győzedelmeskedik. Lényegében, széltében és hosszában erről van szó. A képregény adaptációkból amúgy sem sülhet ki semmi jó. Elég már a sok repülő, szuperhősből, akiket úgysem győz le semmilyen gonosz antihős. Brrr…

Ajánljuk-e a filmet? – Nem –
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 114 perc, 2011 (12) )

Boncasztalon a - Rítus - /The Rite/

Ha már kellőképpen megcsömörlünk a rengetek vígjátéktól, amit a mozik etetnek meg velünk az utóbbi időkben, ideje valami „minőségi” filmet is megtekintenünk. Az előzetesek alapján megpróbáltam egy olyan filmet választani, ami nem a megszokott hétköznapi hősökről szól. Tévedés lenne azonban azt feltételezni, hogy ez a választásom, egy valami által vezérelt döntés lett volna. Sok mindenben hiszek, de a film utána azért bizonyosságot nyert az a tény miszerint, nem minden papsajt.
Na de, együk meg szépen azt, amit rendeltünk, még ha az a séf ajánlása is volt. Mondom kicsit gúnyos beharangozással A Rítus (The Rite) című (és itt megint bajban leszek) misztikus”?” filmet. Az egyre kisebb, reklámokkal tűzdelt – sőt inkább – reklámokkal floodolt mozifüzetben próbálok rábukkanni, vajon hova is sorolják be a filmet. Egy pizza hirdetés felett meg is találom: misztikus thriller. Nem maradt más hátra, mint…
A modern kor ördögűzéséről is szólhatna a film tartalma, vagy arról, hogy nem csak Amerikában, hanem Olaszországban is lehet ördögűzéssel foglalkozni. Kereslet meg is lenne rá, már csak egy olyan valaki kell, aki kellő képen hisz Istenben és a sátánban. Ez viszont egy bökkenő Michael Kovak (Colin O'Donoghue) számára, mert hiába a kegyeleti vállalkozása, amit apjával folytat, valahogy mégis kételkedőnek bizonyul. Szeretne kitörni abból a közegből, amiben él és szeretné önmagát ismét megtalálni egy jobb élet reményében. De, mit ad isten, az események mégis úgy alakulnak, hogy az ifjú pap Olaszországba kerül, és korábbi elképzeléseit félbehagyva, kénytelen lesz az ördögűzés módszereit elsajátítani. Amikor a film majdhogynem közepén elérünk Lucas atya (Sir Anthony Hopkins) házához olyan érzésem támadt, mintha a Csillagok Háborúját látnám magam előtt. Michaelt elküldik talán a legnagyobb ördögűzőhöz, hogy tanulja meg „nem mindennapi” módszereit és hogy ez által ő is talpraesett gyógyítóvá váljon, valamint végre higgyen abban, ami ellen küzdenie kell (Luke és Yoda párhuzama). A film misztikus részeire nem térnék ki, hiszen ez adja meg némiképp az egész esszenciáját. Dolgok, amik történnek, megjósolják azokat az eseményeket, amik idővel be fognak következni. Amikor már kétségbeesve markolásztam a párnázott, kicsit kényelmetlen székem üccsitartós könyöktámaszát, mert nekem misztikus thrillert ígértek (mert ugye kell valaki, akivel nyomozni lehet az ördögűzés élő útvesztőiben)… hirtelen felbukkan egy újságíró nő, Angeline (Alice Braga). Michael először kétkedve fogadja a firkász közeledését, miszerint adjon ki információkat, hogy is működik, eme a nyilvánosságtól erősen elzárt tudomány. Őszintén megvallva a 114 perces film első 90 perce erős kérdőjel maradt bennem. Azt leszámítva, - hogy a régi klasszikus Ördögűzőt egy kis fricskával illessék: Igen. Mit vártál? Pörgő fejet, borsólevest? - nem adott semmi maradandó élményt. Viszont az utolsó percek igazolják azt, hogy Anthony Hopkins miért is lett meghatározó alakja a filmvilágnak. Nem kell ide lavórba víz, ahogy Constantine, a démonvadász csinálta, sem látványos túlvilági lények. Ide egy korszakalkotó, remekbeszabott színész kell, aki képes eljátszani mindazt, ami másoknak csak technikai segítséggel megy. Köszönjük Sir Hopkins (a magyar szavakat is a filmben)! A film vége erősen Hollywoodi happy end, mindenki megtalálja végül a helyes utat, a hitet istenben és a sötét hitet a gonoszban.
A legrosszabb az volt a filmben, hogy mikor kezdett érdekfeszítő és izgalmas lenni a sztori, akkor már vége volt. Pedig nem csak én voltam úgy ezzel, hogy még néztem volna. Csak még öt percet kérek… utána tényleg megyek lefeküdni! Nem… Sajnos nincs tovább. Boldog is vagyok, meg nem is. Jó film volt, meg nem is. Misztikus thriller is volt, meg nem is. Rövid is volt, meg nem is. Lassan befejezem a kritikát, meg nem is…

Szubjektív értékelés: - 7/10 –
(színes, feliratos, amerikai misztikus thriller, 114 perc, 2011 (16) )

Kritikus pont - Elhajlási engedély / Hall Pass /

Távozz tőlem kísértő, menj már, menj már, menj, menj, menj, menj! Nemcsak, hogy borzasztó, de teljesen felesleges, tucat filmről van szó. Ezzel már akkor is tudatosultam, amikor feltűnt, hogy nem kell megverekedni az utolsó mozijegyekért. Sőt! Próbálok megbarátkozni a gondolattal, de kezdjük az elején, egészen pontosan a címnél. Elhajlási engedély? Tényleg van ilyen? Vagy ez csak egy újabb amerikai hóbort? Adok egy hét kimenőt a házasélet alól és azt csinálsz, amit csak akarsz. Hmm. Első nekifutásból remekül hangzik, bárkivel lehetek és bármit tehetek vele. De vajon az ideiglenes partnerek is így gondolják? Persze, hogy nem!
Jómagam úgy gondolom, hogy Owen Wilson-ra nem szabad egy egész sztorit alapozni. Hiszen nem egy olyan, - régebbi filmjeit figyelembe véve – karakter, aki képes végig a figyelmet megtartani. Kicsit sem esetlen, nem vicces, nem bugyuta, márpedig ezek elengedhetetlen kellékei a vígjátékoknak. Tipikus másod-, vagy harmadszereplős karakter. De a film készítői máshogy gondolták, persze tévedtek. Nem is kicsit! Főhősünk tehát erős melléfogásnak bizonyult éppúgy, mint a mellékszereplők: Christina Applegate, Jason Sudeikis és Jenna Fischer.
A filmet tekintve sem beszélhetünk lényeges momentumokról. Hőseink kapnak 7 nap eltávot a családias légkörből. Bámulatos a hét lebontása: esznek, füveznek, alszanak, próbálkoznak és az utolsó előtti nap majdnem sikerül becsajozniuk. De, amikor elérkezik a pillanat, mindkettejükben tudatosodik, hogy mennyire szeretik a párjukat és nem lennének képesek megcsalni őket. Ehhez hozzátenném, hogy a hét nap során sem volt egy olyan pillanat, amikor képesek lettek volna rá. Szexista poénok és látványok színesítik az amúgy is szürke gondolatvilágot, de nem emelnek a színvonalon semmit. A nézőtéren is szórványos mosoly tapasztalható, talán egyszer sem volt hosszan tartó röhögő görcs. Miért is lett volna? A film nem adott rá okot, magától meg senki sem vadul be… a kezek is a paplan felett voltak végig. A film befejezése tartalmaz némi humort, de ez sem a főhősöknek tudható be.

Befejezésképpen ajánlani tudom a hétvégi mesehősöket animált formában. Talán ők jobban meg tudják mozgatni a nevető izmokat, mint Owen és társai. Őszintén, ezt a filmet inkább nem ajánlanám a humort kedvelő egyéneknek, inkább olyan unatkozó pasiknak, akik nem egyedül ültek be megnézni a filmet és a vetítés után tudnak még mit kezdeni az éjszakában. A csalódottságom mérhető volt és egy gúnyos mosollyal, mozijegyemet összegyűrve, magam mögött hagytam kedvenc mozitermemet.

Ajánljuk-e a filmet? – Nem

(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 105 perc, 2011 (16) )