Nagy szó, hogy első nekifutásra
sikerült végignéznem, a világ legnagyobb jótékonysági Muppets Show-ját. Engedjétek
meg, hogy ide-oda kacsingatva megpróbáljam veletek megszerettetni a kedvesség
valamint jóakarat gigászi csatározását, mely mindvégig manifesztálódik, ahogy
pörögnek az ólomsúlyú másodpercek. Légy
bátor, ki küzd a jóért és igazságért! Légy elszánt, kit nem állíthat meg mohó
kapzsiság! Légy kitartó, ki akkor is hisz abban, ami már nincs, amikor az eget
sűrű felhők borítják.
Keserves tekintet és szomorúság,
mert elmúlt a ’70-es, ’80-as évek legnagyobb varázsa a The Muppets Show.
Miközben könnyeinket törölgetjük, hogy minden a feledés bűzölgő mocsarába süllyed, hirtelen lehetőséget kapunk arra, hogy újra nézői és részesei
lehessünk a csodának. Sajnos mindkét értelemben csalódnunk kell. Nekem nem adja
vissza a régi érzést, inkább teljes képzavarba kényszerít bele. Elképesztő baromság
az egész sztori, amit próbálnak megetetni velünk. Ugyanis ki hiszi el azt, hogy
egy húsvér embernek Gary-nek (Jason Segel) Walter, egy muppet a testvére? Kettecskén,
boldogan éldegélnek egy művárosban, műkörnyezetben, ahol még a kék ég sem igazi.
Dalolgatnak, táncolgatnak, musical ez a javából, de ez is a sablonosan megformált
műiességtől értéktelenné válik (nem egy Grease). Aztán a hihetetlen kezdő
sztori teljesen elfelejtődik, mert egy újabb semmiből jövő történet kezd
kibontakozni. Újra egyesíteni kell az évek alatt szétszéledt muppeteket, hogy
12 óra alatt összehaknizzanak 10 millió dollárt. Ha nem sikerül, (de miért ne
sikerülne?) akkor sajnos, a kapzsi olajmilliárdos, Stexes Tex (Chris Cooper) megkaparinthatja
a híres Muppets stúdiót, melynek helyén olajkutakat fúrhatna. Muszáj
megpróbálni a lehetetlent, melynek szerves részét képzi: Jack Black, Whoopi
Goldberg, Selena Gomez és Neil Patrick Harris. Azt hiszem nem maradt más hátra,
minthogy kezdetét vegye a totális háború a, a... miért is? Ja, igen! A világnak
szüksége van Brekire és társulatára, így kezdetét veszi az idővel való
versenyfutás, melyben minden eltelt másodpercnek hatalmas jelentősége van,
hiszen minden befolyt dollárral esélyt kaphatnak otthonuk megmentésére.
Minden esetre sikerélményként
könyveltem el, hogy nem aludtam be a film (vagy mese, vagy bábmese) alatt. Nem
hiszem, hogy 6 év felett valakit is lekötne egy olyan báb, melyet kettévág a
képernyő alja. A film betétdalait tudom csak értékelni, melyek a magyar
szinkront leszámítva, elég kellemesek és akár többször meghallgathatóak
(persze, csakis eredeti nyelven). Talán nem kellene folytatni, de manapság ebben
már nem bízok (bármi megtörténhet). Igaz, itt nem fenyeget az a veszély, hogy a
mesefigurák kiszöknek a valós életbe, hiszen ott élnek, velünk.
Ajánljuk-e a filmet? -6 éves kor
alatt mindenképp-
(színes, magyarul
beszélő, amerikai családi vígjáték, 103 perc, 2011 (KN) )
