2011. július 13., szerda

Nézői szemmel - Anyát a Marsra - (Mars Needs Moms)

A kedvem valahogy mindig elmegy attól, hogy meséket nézzek moziban, mert mindig motoszkál valami a fejemben, ami azt próbálja rám erőltetni, hogy ez csak felesleges pénzkidobás. Mit is mondhatnék az Anyát a Marsra c. animáció kapcsán? Még mindig jobb, mintha a Walt Disney egy Aladdin 12. résszel, vagy esetleg Grimm-storyval tért volna vissza. Ha jobban belegondolok, talán egy Genie (Dzsini) azért hiányzott a produkcióból. Bár, ha a lassan felnövő Gribble-re gondolok… talán van némi hasonlatosság kettejük között. Na de, a lényeg, hogy miért nézze meg valaki ezt a filmet?mesét?felnőttmesét?animációt?:

Én szerény személyem, csupán azért néztem meg, mert éppen uborkaszezon volt, vagy csak elegem volt már a sokadszor ismételt sorozatokból és gondoltam, ha ló nincs, a szamár is jó alapon. Ez ugyebár… nem hiszem, hogy bárkit is meggyőzne. Kezdjük inkább marketinges megközelítéssel. Van egy szerethető kisfiú Milo, aki annak ellenére, hogy eleven és szókimondó, azért mindenki imád és úgy megcirógatná a pofikáját a vásznon keresztül, hogy az biztosan gyűrött maradna. Jön még egy szigorú, ám teljes szívvel szerető anyuka és persze vannak a marslakók, akik talán…de persze a mese kedvéért nem olyan csúnyák, inkább érdekesen néznek ki, némi kopírozással…(találkoztam már hasonló lényekkel máshol). Megvannak a kellékek, már csak egy nem mindennapi, zaccos történetbe kellene őket belerakni. Végül is a Marson 25 évente születő csöppségeknek anya kell (teljes képzavar). Mert ugyanis, a gyerekek a Marson, a földből nőnek ki…OMG ?!? Nincs mit tenni, vagyis lehetne, de a gonosz FőfelügyelőNŐ kicsit átrendezi az életet, így robotok nevelik a kicsiket. Márpedig a robotoknak -anyai nevelésre- van szükségük, hogy kellőképpen, eredményes tudjanak működni. Ehhez viszont rendes, nevelni tudó anyukákra van szükségük a Földről, hogy az ő elméjüket kiszippantva, saját robotjaikat feltöltve ezt el tudják érni. Ez még mindig a Walt Disney, nem kell megijedni, csak picit durvulnak be… a kivitelezés, amúgy kicsit színpadiasabb, nem annyira borzasztó. Milo anyukája éppen kapóra jön, amolyan kiválasztott szerepet tölt be. Lényegében ezzel az anyuka le is tudta szerepe 90%-át a filmben (mivel szinte végigszunyókálja), hiszen este viszik el a marslakók és persze mire magához tér, már csak egyetlen dolga maradt, megmenteni fia, Milo életét. A mese végig pörög, nem sok üresjárat található benne. A csendesebb időszaknak is megvannak az okai, hiszen lényegében így teljesedik ki mindaz, amivel szembetalálkozunk a történet alatt. A Marson, Milo találkozik, majd összebarátkozik Gribble-el, akiről a későbbiekben kiderül, hogy ugyanabban a cipőben jár, mint kis főhősünk, annyi különbséggel, hogy Gribble nem tudta megmenteni az anyukáját. A két, időközben „menekülő emberhez” csatlakozik még egy lázadó marslakó-lány Ki, aKi mindenben segít, miután az ő szemeiről is felszáll a megtévesztő ködfátyol, ami eddig előtte lebegett. Az animáció végkifejlete először sírós, majd happy end-es időszaka után minden megváltozik a Marson és így rendeződik az élet. Gribble marad Ki-vel (aKivel a történet alatt összejön), Milo pedig visszakapja az anyukáját.

Lehet fújozni, meg dobálózni a mesével, de el is lehet fogadni, hogy talán, esetleg részben egy sikeres próbálkozás kezdete ez a Walt Disney részéről. Én továbbra is maradok sajátos szigoromnál és remélem a jövőben még ötletesebb gondolatokkal és megvalósításokkal állnak majd elő. Szokásomhoz híven, most nem írom le, hogy mit csináltam a mozi után. Legyen annyi elég, hogy gőzerővel készülök a következő kiszemeltemre, amire már nagyon régóta fenem a fogam, mert valami olyasmit fog kapni, amit nem tesz a kirakatba, ez egészen biztos. Nagycsaládosok figyelem! Anyát a Marsra!

Ajánljuk-e a filmet? –Igen-

(színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 88 perc, 2011 (12) )