Kritikus pont - Sorsügynökség / The Adjustment Bureau /

Munkavégzésből elégtelen. Kezdhetném ilyen frappánsan is a Sorsügynökség című film bevezetését. Jobban belegondolva, miért is ne tehetném, hiszen összevisszaságok egy útvesztőben, ami leginkább jellemzi ezt az alkotást. A vetítés után két dolog fogalmazódott meg bennem. Most egy hihetetlenül érthető és nyomon követhető sztorit látunk, vagy egy olyan blamát, ami akkor szokott előferdülni, ha egy könyvadaptációról van szó. Mindkét gondolatmenet igazából ráhúzható erre a filmre. Csak azon kell töprengni, hogy vajon melyik a hihetőbb.
Van egy szervezet, ami kordában tartja az emberiséget. Vannak tervek, amelyek lehetőséget adnak, vagyis kínálnak, hogy valamit véghez tudjunk vinni az életben. Vannak a sorsügynökök, akik lelkiismeretes juhászokként terelgetnek minket. Persze, ha el nem rontják. Na de, kérem szépen! Ők is csak emberek, még ha tovább is élnek, mint mi. Ebből adódik, hogy ők is hibáznak, csakhogy azok a hibák végzetesek lehetnek. Amit sajnálok a filmben, hogy Matt Damon sosem fog kinőni tini-korszakából és bár látszik már rajta, hogy nem mai születés, valahogy mindig ráhúzzák ezt a Good Will Hunting-os „szeressük a kis bambát” jelmezt. Sőt, balhézzon is, mert akkor kicsit macsósabb a jófiú! Elég volt! Vagy tudjátok mit? Igazatok van, még egy filmet elbír! Köszönjük – hiányzott… De térjünk vissza az előző gondolatmenetelhez: Ha viszont hibáznak a sorsügynökök, akkor jön Thompson (Terence Stamp). Minden filmben ezt kell látnom? Nem baj, hogy egy század, vagy egy ezred, nem bír kihozni pár túszt Vietnámból. Semmi gond, erre csak egy ember képes. Hívjátok ide John Rambo-t! Nincs más lehetőség, Thompson ügynök beindul és feléget maga körül mindent, kevés túlzással. Ahogy viszont Rambo, úgy a legnagyobb ügynök is öregszik és a megállíthatatlan David Norris (Matt Damon) saját kezébe veszi sorsát. Mindenkit kicselez és jön a végeláthatatlan ajtónyitogatás. Ebben partnere lesz a bájos, férfiszíveket megdobogtató gyönyörűség, Elise Sellas (Emily Blunt) és egy korábbi „ellenség” Harry (Anthony Mackie), akiről kiderül, hogy valójában vajszívű és segítőkész. Ezt a triót körbefonja egy „küzdj meg a saját szabad akaratodért” kampány és kezdetét veszi a sikítás meg a rohanás (mint egy ismert dinoszauruszos filmben). Nem mindennapi film az biztos. Viszont a megvalósítások eléggé közhelyesek és kiszámíthatóak. Parányi izgalom sincs a filmben, esetleg egy 90 éves számára. Az, hogy miért kapott a film thriller besorolást a mai napig nem tudom, nem is értem… meg úgy mostanra már nem is érdekel.
A könyvet, Philip K. Dick – Sorsügynökség nem olvastam, de ezek után szerintem nem is fogom. Pedig nagyon jó íróról van szó, csak néhány alkotása: Különvélemény, Total Recall – Az Emlékmás, A Felejtés Bére. Hogy most itt Steven Spielberg, Arnold Schwarzenegger, John Woo vagy esetleg Ben Affleck hiányzott őszintén megmondom, nem tudom. Azt viszont igen, muszáj mindenkinek megnézni a filmet ahhoz, hogy saját maga tudja eldönteni: Egy meglehetősen sajátos gondolatvilágot látunk, vagy egy újabb rosszul sikerült könyvadaptációt. Egy biztos, mindenkit saját akarata vezérelje a mozikba és kerüljétek a kalapos embereket.

Ajánljuk-e a filmet? – Igen
(színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 106 perc, 2010 (12) )